XX | Hero | VI24 | Stories | Spinach

Hírek - 02-06-2023

Új saláta peronoszpóra törzseket vettek hivatalos nyilvántartásba

2023. július 1-én a Nemzetközi Peronoszpóra Értékelő Szervezet (International Bremia Evaluation Board, IBEB) Európai Bizottsága hivatalosan bejelentette három új, Európában széles körűen előforduló saláta peronoszpóra törzs ( Bl:38EU, Bl:39EU és Bl:40EU) regisztrálását. A Rijk Zwaan vetőmag nemesítő cég jelenlegi saláta fajtaválasztékának túlnyomó része ellenálló a 3 új rasszal szemben.

Hivatalosan beazonosították az új törzseket

A saláta peronoszpóra (Bremia lactucae, Bl) mind hajtatásban, mind szabadföldi termesztésben károsítja a saláta levelét, ezzel komoly termésveszteséget okozva. A három új rassz Európa szerte előfordul, de a legtöbb területen csak egy vagy kettő károsít egyszerre közülük. Az IBEB-EU az idei nyár illetve ősz folyamán további terjedésükre számít, bár azt igen nehéz előre jelezni, hogy mely területek lesznek jobban vagy kevésbé érintve.

Erős fajták a sikeres termesztéshez

A saláta peronoszpóra folyamatosan változik. „Rijk Zwaan növénykórtani laboratóriumaiban egész évben teszteljük a saláta fajtáinkat, hogy figyeljük ellenállóságukat a különböző Bremia rasszokkal szemben” – magyarázza Hans van der Schee, Rijk Zwaan növénykórtani kutatási munkatársa. „Eredményeinket megosztjuk saláta nemesítő kollégáinkkal, hogy kiválaszthassák azokat a fajtákat, amelyek valóban ellenállóak. Így a saláta termelőknek továbbra is rendelkezésre állnak erős, ellenálló fajták a sikeres termesztéshez” - teszi hozzá. A peronoszpóra-rezisztencia nemesítés Rijk Zwaan saláta nemesítési programjának egyik legfontosabb pillére. Termékspecialistáink szívesen adnak tájékoztatást saláta szortimentünkről és fajtáink ellenállóságáról.

Fenntartható megoldások

Rijk Zwaan erősen elkötelezett a kórokozókkal és a kártevőkkel szembeni integrált védekezés iránt, hogy fékezze azok gyors elterjedését. A rezisztenciák meghatározó szerepet játszanak ebben, mindemellett a cég javasolja a megfelelő növényvédelmi megoldások korlátozott alkalmazását is, hogy megakadályozzuk az új peronoszpóra törzsek kialakulását. Továbbá, megfelelő termesztés-higiéniai intézkedések, mint például a növénymaradványok, fertőzött növényi részek azonnal eltávolítása a termőterületről, szintén segítenek a saláta-peronoszpóra terjedésének megakadályozásában.

International Bremia Evaluation Board

A Nemzetközi Saláta Peronoszpóra Értékelő Szervezet (International Bremia Evaluation Board, IBEB) amerikai, holland és francia saláta nemesítő cégek, valamint a kaliforniai Davis Egyetem, a holland veőmag minősítő szervezet (Naktuinbouw) és a francia vetőmag ellenőrző szervezet (GEVES) közös szakmai kezdeményezése. Feladata a saláta peronoszpóra kórokozó új törzseinek azonosítása, melyek komoly fenyegetést jelentenek az európai és amerikai saláta termesztés számára, valamint az egységes kommunikáció elősegítése a termelőkkel a nyilvántartott törzsekkel kapcsolatban. Az azonosítást és nyilvántartásba vételt a regionális IBEB bizottságok végzik minden földrészen.

További információkért kérjük látogasson el az IBEB honlapjára.

A Bl:16-28EU Bremia lactucae rasszok Európában már alig kimutathatóak ezért ezeknek a rezisztencia szint megjelölésével kapcsolatban már nincs jelentősége. Ezért 2023. július 1-től a kereskedelmi rezisztencia megjelölések is a Bl:29 és ennél magasabb sorszámú törzsekre vonatkoznak, a Bl:16-28 rasszokra már nem.