Nagymértékű közreműködés
Termesztés-technológiai ismereteink átadásával lehetővé tesszük a termelőknek, hogy alkalmazásukkal nagyobb bevételekhez és ezáltal jobb életminőséghez jussanak. Olyan projekteket választunk, amelyekben közvetlenül jelen lehetünk, hogy ezzel ténylegesen hozzá tudjunk járulni az emberek gazdagodásához. Saját munkatársaink intenzíven bekapcsolódnak ezek megvalósításába.
Speciális fajták az afrikai termelők részére
Egyik fontos projektünk Rijk Zwaan Afrisem Tanzániában, mely a helyi afrikai termesztéshez állít elő hibrideket. Ezek nagy termőképességűek, széleskörű rezisztenciával rendelkeznek és megfelelnek a helyi piaci igényeknek. A helyi termelők betanításával és tudásunk átadásával meghatározó segítséget nyújtunk az afrikai embereknek és hozzájárulunk a kertészeti termesztés fejlődéséhez is. Végül is, jó fajták nélkül hiányozna az alap a magasabb szintű kertészeti kultúrához.
Tekintse meg a Rijk Zwaan Afrisem honlapját is!
Kisebb projektjeink
Rijk Zwaan számos kisebb helyi projektet is támogat. Együttműködünk a helyi szervezetekkel, akiknek szaktudásunk révén érdemi segítséget tudunk nyújtani. A példa kedvéért: kertészeti szakiskolát támogatunk Chimaltenango-ban, ahol a helyi gazdák a zöldségtermesztéssel, értékesítéssel és marketinggel kapcsolatos ismereteket sajátíthatnak el. Kambodzsában RZ egy árvaházat támogat egy zöldségkert létrehozásával. A megtermelt zöldség egy része saját fogyasztásra kerül, a megmaradó mennyiséget eladják, némi bevételt biztosítva ezzel az árvaház számára.