Szellemi tulajdon

Rijk Zwaan a szabadalmi- és a nemesítői jogok kérdésében a Plantum NL álláspontján áll.

A növény nemesítői jogok megléte– ahogyan azt az UPOV Megállapodás tartalmazza – az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárult a növénynemesítés sikeréhez. Ugyancsak a nemesítői jogoknak köszönhetően sikeres nemesítő cégek alakultak ki, amelyek továbbra is képesek új és még jobban tökéletesített növényfajták irányába fejleszteni.


Egy-egy új növényfajta nemesítéséhez beruházásokra van szükség. E beruházások megtérülése érdekében jött létre a szellemi tulajdonnak kifejezetten a növénynemesítők jogaira szabott formája: a „Plant Breeders right” a „nemesítők joga”.  A nemesítők joga egyrészről tekintettel van a nemesítő méltányos juttatására új fajták kifejlesztéséért, másrészről a más nemesítők továbbnemesítési munkájának társadalmi jelentőségére. Ez utóbbi az úgynevezett nemesítői kivétel (Breeders exemption) alapján valósul meg, ami azt jelenti, hogy a „nemesítők joga” által védett fajtákat bárki felhasználhatja új fajták fejlesztéséhez. Következésképpen a „nemesítők joga” a nyílt innováció egy formájához vezet.


A nemesítők joga mellett a szabadalmi jogok is beléptek a nemesítés területére az elmúlt két évtizedben. Növényfajtákba bevitt tulajdonságok, de bizonyos eljárások is szabadalmi jogokkal védhetők. A szabadalmi jogok annyiban különböznek a nemesítők jogától, hogy a szabadalmi jogok nem biztosítják a nemesítői kivételt (Breeders exemption-t). Ezáltal a szabadalom tulajdonosa kizárólagos jogosultságot szerez bizonyos genetikai anyagot illetően és kizárhat genetikai építőelemeket mások általi felhasználásból. A szabadalom tulajdonosa ugyanakkor más nemesítőknek licenszet adhat el.


2009. május 6-án a Plantum NL társulás új álláspontot fogadott el a szabadalmak és a nemesítők joga közötti kapcsolatot illetően.
Ez az álláspont az alábbi:
1. A szabadalmi jogokkal védett biológiai anyag álljon szabadon rendelkezésre az új fajták kifejlesztése céljára,
2. Az ilyen új fajták felhasználása és hasznosítása legyen ingyenes, azonosan az UPOV Megállapodás „nemesítői kivételével”.
3. Az előbb említett szabad elérhetőség, felhasználást és hasznosítás sem közvetlenül, sem közvetve nem korlátozható szabadalmi jogok által.

A Plantum NL ugyanakkor szerepet tulajdonít szabadalmi jogoknak a szaporítóanyagok területén, például az innovatív eljárások és módszerek védelme tekintetében. Ugyanakkor az ilyen fejlesztésekkel kialakított fajták ne képezzék a szabadalmi jog tárgyát.  Rijk Zwaan egyetért ezzel az állásponttal, akárcsak a Plantum NL tagjainak döntő többsége.


Magatartási kódex


Az ESA Zöldség és Dísznövény Szekcióba (SVA) tömörülő zöldség vetőmag cégek egyhangúan elfogadták a Szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos Magatartási Kódexet. Ezek a vetőmag cégek,- melyek aktívan működnek a zöldség vetőmag szakma minden területén pl. a nemesítésben, a mag szaporításban és értékesítésében – alkotják az SVOwic-et (a Munkacsoportba Integrált Vállalatokat). 2008. május 21-én a SVOwic tagjai aláírták az „ESA SVO növényi magvak vállalataira vonatkozó Magatartási kódexet.

Ez a Magatartási Kódex ajánlásokat, illetve a legjobb gyakorlatot tartalmazza a csíra plazmák jogellenes felhasználásának megakadályozására, valamint a Szellemi Tulajdonjogok (IPR) megsértése ellen.


Csatoltan megtalálja a Magatartási Kódex (Pdf, 25 kb) egy példányát. A dokumentum az ESA weboldal nyílt részén is megtalálható (www.euroseeds.org) a „Position Papers” (Állásfoglalási Anyagok) mappában, és tartalmazza az aláíró cégek jegyzékét is.

 

disclaimer | contact

Rijk Zwaan  |  P.O. Box 40 |  2678 ZG  De Lier  |  The Netherlands  |  T: +31 (0)174 532 300  |  F: +31 (0)174 532 163  |  E:  |  W: http://www.rijkzwaan.com