Szaktanácsadás

Tevékenységünk nem ér véget vetőmagjaink értékesítésével. Valamennyi fajtánkhoz rendelkezünk szakmai tevékenységi tervvel, amelynek alapján legjobb tudásunk szerint törekszünk arra, hogy fajtáink a lehető legjobb eredményeket mutassák a termesztés során – nem csak Rijk Zwaan saját, hanem partnereink tapasztalatai alapján is.

 

Termék alapú szaktanácsadás

Termékfelelőseink világszerte rendszeresen látogatják termelőinket – közösen keresünk megoldást az esetlegesen felmerülő problémákra, felmérjük partnereink igényeit a későbbi termesztési ciklusokra és megbeszéljük, hogy Rijk Zwaan milyen megoldást tud ajánlani. RZ is folyamatosan tanul ezáltal partnereitől: fajtáinkról  különféle körülmények között, a gyakorlatból kapunk lényeges információkat.

 

Kísérleti kert és szakmai látogatások

Fontosnak tartjuk, hogy termelőinknek fórumot biztosítsunk a termesztési tapasztalataik kicserélésére – hiszen gyakran egymástól tanuljuk a legtöbbet! E célból termelői szakmai látogatásokat szervezünk, ahol partnereink megfigyelhetik és összehasonlíthatják fajtáinkat. Kísérleti kertjeinkben szívesen látjuk a termelőket, ahol akár nemzetközi rendezvények keretében találkozhatnak termékfelelőseinkkel, specialistáinkkal és lehetőség nyílik a széleskörű tapasztalatcserére.

 

Kommunikációs lehetőségeink kihasználása

Rijk Zwaan rendszeres kiadványaival illetve valamennyi rendelkezésre álló modern digitális kommunikációs eszközzel informálja partnereit – RZ Select kiadványok, RZ Hírlevelek, információs weboldalak, egyéb internetes csatornák. Mindemellett nem becsüljük le a növények megfigyelésének, tapintásának, ízlelésének jelentőségét sem – úgy gondoljuk, hogy a multimediális és a gyakorlati információk együttesen biztosítják a legjobb lehetőséget vevőink számára.

 

 

disclaimer | contact

Rijk Zwaan  |  P.O. Box 40 |  2678 ZG  De Lier  |  The Netherlands  |  T: +31 (0)174 532 300  |  F: +31 (0)174 532 163  |  E:  |  W: http://www.rijkzwaan.com