13 aug 2021

Új típusú endívia vetőmagot hoz forgalomba a Rijk Zwaan

Rijk Zwaannál folyamatosan dolgozunk termékeink, szolgáltatásaink és technikai megoldásaink tökéletesítésén. Örömmel jelentjük be, hogy hosszú, komoly kihívást jelentő folyamatot követően kutatás-fejlesztési részlegünk valamint endívia termékcsoportunk új vetőmag kezelési eljárást hozott létre magjaink minőségének javítására.

Gyorsabb csírázás

Mivel korábban néhány fajtánk esetében előre nem látott problémák merültek fel a vetőmagok csírázásával kapcsolatban, az endívia csoport elhatározta, hogy kidolgoz egy olyan eljárást, amellyel ez a probléma kiküszöbölhető. Az eredmény egy teljesen új magkezelési eljárás, melynek révén a vetőmagok sokkal jobban csíráznak.

Míg a hagyományos pillírozott vetőmag esetében a borító héj kettéválik a csírázás megindulásakor, az új borítás rövid időn belül elbomlik a talajban. Ez lehetővé teszi, hogy a magok késleltető hatás mentesen csírázzanak a vetés után. 2020-ban számos kísérletet végeztünk különböző típusú és méretű pillírozott vetőmagokkal több országban – az eredmény igen meggyőző volt.

Elérhetőség

Az első fajták, melyeket az új magkezelési eljárással hozunk forgalomba, a Printel RZ, az Anconi RZ és az Astenal RZ lesznek. A minőség- és hatékonyságbeli javulásnak köszönhetően rövidesen az új vetőmagforma lesz az alaptermék az endívia magok esetében. A hagyományos pillírozott vetőmagok a készlet erejéig továbbra is elérhetőek lesznek, hogy ez által fajtáink folyamatos vetőmag ellátását biztosítani tudjuk. Bár az új kezelés gyorsabb csírázást eredményez, a vetés körülményeinek kapcsán szükség lehet kisebb technikai változtatásokra az optimális teljesítmény érdekében.

Kísérleti eredmények

A midi pill vetőmag (mérete 2,25-2,75 mm) borítása gyorsabban lebomlik, még kevésbé nedves talaj esetén is. A különféle tesztek alkalmával megfigyeltük, hogy a csírakamrában 19-22°C hőmérséklet mellett a növénykék 40-48 órát követően szabályos fejlődésnek indultak és kihelyezhetők voltak az üvegházba. 25-26°C hőmérsékleten, ugyanúgy 90-95% relatív páratartalom esetében a csíranövények már 20-22 óra után áthelyezhetők voltak.

A termék bevezetése során a csomagoló anyagok fedelén az új típusra utaló matricát helyezünk el, mely QR kódot is tartalmaz, ez a vetőgépek beállításához információt adó weboldalra vezeti  felhasználóinkat.

További információért kérjük látogasson el a new endive seeds / Rijk Zwaan oldalra,

valamint figyelmébe ajánljuk a magok kezdeti fejlődését bemutató timelapse videónkat is:

New treatment - YouTube New treatment - YouTube